2010. november 14., vasárnap

Unalmas hétköznapok

Anyám de régen írtam már blogot:( De semmi értelmes nem történik velem. Reggel 6-kor kelek, elmegyek suliba, van 6-7 órám, aztán sietek haza, tanulok, este meg bedőlök az ágyba Azt veszem észre, hogy összefolynak a napjaim, és nem történik semmi. A héten a legnagyobb élmény a színház volt. Csütörtökön az osztály HÁROMNEGYED! részével mentünk az Örkény színházba. Valami hihetetlenül unalmas előadást néztünk meg. 3 ÓRÁS volt!!!!  Andrejja mellett ültem, de már minden bajunk voltxdxd. Alig vártuk, hogy vége legyen. Az ülések kemények voltak, valahonnan jött a hideg ránk, a mögöttem ülő hapsi meg folyamatosan rugdosta a székemet. Megkönnyebbülés volt amikor vége lett. Éjfél után értem haza, hála apumnak aki feljött értem Gyöngyösre:) Másnap hulla fáradt voltam. Nagyon féltem, hogy felelni fogunk valamiből, de nem kellett:) Irodalmon csak beszélgettünk a színházról, mivel tanárnő is volt velünk. Aztán föciből győzködtük tanárnőt, hogy ne feleljünk. Azt mondta kinyitja a naplót és olyan felel aki nem volt. Na hát nem nálam nyitotta ki:) úgygogy én megúsztam. Végülis senki nem felelt, mert mindig ott nyílt ki a napló, aki volt. Péntek este ugye Megasztár van, én hülye meg úgy döntöttem végig nézem. Már alig bírtam nyitvatartani a szemem, de csak végig néztem. Szegény Szeleczki Dávid kiesett. Nagyon sajnáltam, mivel ez volt szerintem a legjobb előadása. Még meg is könnyeztem:)  Én Ivettet vagy Renit küldtem volna haza. Nekem egyikük sem szimpatikus. Szombaton alig bírtam kikelni az ágyból. De muszály volt, végül 11-kor pattantam ki az ágyból:D  Szombat és X-faktor. Na itt is meglepetés volt számomra a párbaj. Nikolas az egyik kedvencem. Nagyon meglepődtem hogy ő kapta a legkevesebbet. A Non-stop mostani előadása annyira nem tetszett, de voltak náluk gyengébbek is. Malek Miki munkanélküli lett:D A Non-stoppos fiúk nagyon tehetségesek, de van akinek nem tetszik ez a műfaj. Képzeljétek az egyikőjük valami távoli rokonom:) Ma délelőtt voltam matekozni:) Végre felvilágosodtamxdxd  Remélem jól sikerül majd a tz. Ma volt a Forma-1 utolsó futama, ma eldőlt ki a világbajnok. Jó kis futam volt. Vettel világbajnok lett!! Én is neki szurkoltam, Alonsot nagyon nem szeretem. Tiszta idegbeteg volt már a végén, hogy nem bírta megelőzni Petrovot.

Na asszem lépek, mert még filmet akarok nézni, meg be kéne pakolni a táskámba.

2010. október 10., vasárnap

Ismét itt!

Sziasztok!! Húúú de régen írtam utoljára blogot. Azóta rengeteg minden történt velem. Megint voltam Sp koncerten:D Most a 3. sorból énekeltük végig a Pa-pa-pa partyarcot:) De előtte volt BadBoyZ is. Annyira nem jött be a műsoruk. Sajnos az elejéről lemaradtunk:( Mikor odaértünk 4 lányt hívtak fel a színpadra. Kész bohócokat csináltak belőlük. Na mindegy, de amikor már táncoltak, az nagyon király volt. Nem hazudtolták meg magukat, a végén lekerült róluk a póló:D Azután volt Tabáni. Azt hittem elalszok rajta. Nincs rossz hangja, csak végig egyhelyben állt és semmit nem csinált. Éss volt Sp is:) Elmaradhatatlan volt a napszemcsi és az izompólóxd Most sokkal jobb volt mint mikor Gyöngyösön szakadó esőben volt. Sp után a Megasztárból ismert Hien volt. Na neki naggyon jó hangja volt, a számai is egész jók. Énekelt Lady Gagát, Rihannát is. Este ruhabemutatók voltak. Na olyanokat se vennék fel. Nem jön be a 80-as évek divatja. Egy óra csúszással este volt Irigy Hónalj Mirigy. Zsííír volt a buli! Legjobb szám a Numerakirály az tutixd Azt legalább ismertük. Másik kedvencünk a BUNKÓ! Világít a számba a negró mondat volt. Teli torokból ordítottuk. Kicsit se néztek hülyének minketxd

Huhh a következő hetekből nem sok minden maradt meg. Rengeteget kell tanulni. Semmire sincs időm. a héten is 5 témazárót írtunk. Hál istennek a jövő héten csak 2 van. Szurkoljatok! Na asszem most lépek. Még körmöt kell festenem, meg lesz Szeged meccs is.

Hajrá Pick Szeged!!!!

2010. szeptember 10., péntek

Dögunalom és minden órán alvás......

Hali!! Ismét eltelt egy újabb hét! Olyan lassan telnek a napok, hazaérek és minden nap a halálba tanulom magamxd Minden nap van legalább 4 olyan óra, amire tanulni kell. Ha véletlenül nem, az már csoda számba megy. Kedden megvolt az első rajzfaktom. A tanár nagyon rendes:) A rajz előtt felmentünk megkérdezni, hogy hol leszünk, a tanár mondta, hogy az 1-esben. Aztán elindultunk a rajzteremhez közelebb levő lépcsőn. Mire a tanár utánunk szólt:-Hé lányok ti meg hova mentek???Mi meg: -Hát erre közelebb! Azóta ő is ezen az úton megy a terembe. Este meg voltam táncon. Hát a csoportom feloszlott. Próbán csak egyedük voltam. De tanárnő azt mondta átmehetek egy másik csoportba, ahol ők is kevesen vannak. Jövő héttől ott fogok én is táncolni:D Jupppííí!! Na aztán volt csütörtökön tesink. Lassan a halálomon leszek a rengeteg futástól. Minden tesin 12 perc futás van, aztán erősítés a végén pedig játék. Nekünk már a játék abból állt, hogy ültünk a földön és úgy tollasoztunk. Meg sem bírtunk mozdulni. Már aznap reggel éreztem, hogy valmi van a jobb lábammal. Na és betett még a futás is. Este alig bírtam felmenni a lépcsőn, mert annyira fájt a lábam.
 Anyum szerint megrántottam, de nem tudom mikor. Most már legalább nem fáj,ha rálépek, csak akkor, ha hozzáérek. Mostanában a legjobb órám a föci, amit egyébként utálok. A matekon bealszok, már teljesen idegesít a tanár idióta beszólásai. A magyar meg, amit még szeretek is szörnyű! Nem köt le nagyon a Szózat meg más versek elemzése. Asszem elég lesz már a nyavajgásból, jobb téma.
Ugye most van a Vízilabda EB. A magyarok eddig tök jól szerepeltek. De tegnap valami iszonyatosan játszottak. Nem volt egy értelmes passzuk, nem még hogy kapura lövésük sem. Kikaptunk az olaszoktól 10-8-ra. Remélem azért a 3. helyet valahogy megszerezzük! Egy kicsit jobban játszanánk, belőnénk az 5 métereseket, akkor tuti nyerni fogunk.

2010. szeptember 6., hétfő

Zsííííííí a buli!!!!!

Na sziasztok!!! Vége az első hétnek a suliban!! Nektek hogy telt?? Mert nekem irtó lassan. A matekórákat már lassan győlölöm, eddig sem volt a szívemcsücske de most:S A facebook is megmondta, hogy ebben az évben matekon fogok bealudni, hát igaza lesz.D Hál'istennek a hétvégén még nem nagyon kellett tanulni. Így szombaton voltunk Gyöngyösön:) Livivel szombaton fél6-kor találkoztunk, szüleim vittek fel minket. Útközben már szemetelt az eső, de úgy gondoltuk, hogy nem lesz belőle nagy eső. Odaértünk, de épp valami együttes hangolt, így elmentünk sétálni. Mire visszaértünk már elkezdődött az Sp koncert:) Sikeresen lemaradtunk az első számról. De a többit telitorokból énekeltük:) Zsíííír volt a buli:) Düki és Andris nagyon jól táncoltak Sp meg ....Sp voltxdxd Voltak beszólásaixd A végén már Bikicsunájt meg Gumimacit is énekelt. De volt JB Béjbí című száma is:) Sp bedobta az izzadt törölközőjét a nézőkhöz és 2 FIÚ veszekedett értexdxd A koncert végén mentünk autogrammért, rengetegen voltak!! Mi meg úgy döntöttünk megkerüljük a tömeget. A másik oldalon meg megláttunk egy pár lányt, ott ahol a fiúk öltöztek. És mondták, hogy ha van nálunk toll meg papír akkor azt aláírják. Persze én felkészülve érkeztem volt nálam minden. Benyújtottuk a noteszem a sátor oldalán és kaptam aláírást Sp-től, Dükitől meg Andristól is:D
Utána meg volt R-Go koncert, a számaikat nem nagyon ismertük de ugráltunk, meg énekeltük is őket:) Akkor már átázva álltunk a fa alatt. Majd úgy döntöttünk felmegyünk a plázába melegednixd Ott legalább meleg volt. Aztán telefonált apum, hogy ideje lenne mennünk, mert ők már tisztára eláztak. Mire mi is megtaláltuk őket csuronvizesek voltunk. Igaz sz*rrá áztunk, de megérte! Nagyon jó nap volt. Ma megint hétfő, alig bírtam felkelni reggel, tegnap este Megasztárt meg X-faktort néztem. Voltak benne tök jó hangúak, de volt aki szörnyű volt, nem tudom, hogy mehetett el egy énekversenybe. Na mind1.
Holnap gondoljatok rám! 9 órám lesz. Kíváncsi vagyok az új rajztanárra, hogy milyen. Amennyit a folyosón láttam belőle elég normálisnak néz ki.

Na lépek, maj jelentkezem. Puszi:)

2010. szeptember 2., csütörtök

Ááááá újra iskola:(

El sem hiszem, hogy újra szeptember van! Már 11. éve szeptember elsején a csengőszóra elkezdődik a tanulás. Nagyon nem vártam, semmi kedvem nem volt felkelni (mostantól minden reggel 6-kor), buszozni és 7 órát végig szenvedni az iskolapadban. Az osztálytársakat, barátnőket persze jó volt látni, de a tanulás egyáltalán nem hiányzott. Új matek tanárunk lett, ma volt vele az első óránk, de asszem nem fogok kibírni vele 2 évet. Ma már az első 10 percben az alvás érzete kerülgetett, nem tudom, hogy bírtam ki 45 percet:) Az órarendünk meg szönyű! 3x van 6 órám, van egy 7 óra és keddenként 9 órám van, mivel rajzfaktot vettem fel. Legalább ott nem kell annyira tanulni. Eddig 2 nap alatt nagyon semmi nem történt. Átlagos tesi óránk volt, ami abból állt, hogy kedves tanárbáá kihajtotta a belünket is. 12 perc futás, erőssítés meg ilyenek. A legtöbb órán már új anyagot is vettünk, nem hagyták, hogy egy kicsit legalább újra belezökkennyünk a mindennapokba.
Ma barátnőmmel, Andival voltunk a titkárságon. És ott volt az új rajztanár is:) Barátnőm megszólal:-Ki ez a pasi??-A rajztanár. Andi:-Nézd már ez meg tökre hasonlít az Internátusból az igazgatóra, Hectorra!! Am van benne valami:)

Ha már itt tartunk Internátus! Még mindig nem néztem végig a 3. évadot! Nem volt energiám(1 rész másfél óra) a tv elé ülni. Nagyon érdekes sorozat, nem az a spanyol szappanopera, itt történik is valami. Eddig 7 évad jelent meg belőle, Magyarországon pedig 3 évad ment le. Teszek be nektek ide egy kis tartalmat és videót is róla.

Tartalom:Egy kísérteties erdő mélyén egy első látásra nyugodt életű, patinás, ódon bentlakásos iskola bújik meg. A tanulók is átlagosak, kisgyerekektől a tinédzserekig lányok, fiúk egyaránt megkezdték a következő iskolaévet. Azonban az épületet lappangó félelem járja át: pislákolnak a lámpák, magyarázat nélkül csapódnak ajtók, test nélküli árnyak suhannak az éjszakai folyosón, az erdőből pedig valaki szüntelen figyel… Úgy tűnik, néhány tanár sejt valamit, de csak az öreg történelemprofesszor kezd nyomozni a sötét titkok után – ő sem sokáig…
Sajátos világú, lélegzetelállítóan izgalmas spanyol thriller-sorozatot indít útjára április 5-én, vasárnap az AXN. Eztán vasárnaponként este 6-kor a néző ellátogathat a fojtogató hangulatú INTERNÁTUS-ba, ahol pislákolnak a lámpák, magyarázat nélkül csapódnak az ajtók, test nélküli árnyak suhannak az éjszakai folyosón, az erdőből pedig valaki szüntelen figyel… A jelenleg egyik legnépszerűbb spanyol sorozatot Spanyolországon kívül a világon először az AXN nézői láthatják.A rejtélyekkel teli széria egy bentlakásos iskolában játszódik, amely a külvilágtól elszigetelten, egy kísérteties erdő mélyén bújik meg. Ide érkezik meg a szépséges, ámde vad természetű Maria (Marta Torné), aki egy pszichiátriai intézetből szökött meg. Takarítónőként áll munkába, de rögvest érezhető, hogy súlyos titka van, s valamit nagyon keres… Eközben a karizmatikus igazgató, Hector és számító élettársa, Elza közti kapcsolatot is sikerül feldúlnia.Itt a szeptember, s az internátust hamarosan benépesítik a diákok, az alsósoktól egészen a tinédzserekig. Megismerjük Marcos (Martín Rivas) megindító történetét, aki szüleik eltűnése után kénytelen volt a nyáron hirtelen felnőtté válni, s gondját viselni kishúgának, Paulának (Carlota Garcia), aki a mai napig nem tudja, hogy szüleik már nem élnek.Rögtön a tanév kezdetén eltűnik a közkedvelt történelemtanár, a kissé bogaras Alfonso, s kalandvágyó gimnazisták egy csoportja, Carolina, Victoria, Ivan, Cayetano és Roque veszélyes nyomozásba kezdenek. Az épületet lassan lappangó félelem járja át: pislákolnak a lámpák, magyarázat nélkül csapódnak ajtók, test nélküli árnyak suhannak az éjszakai folyosón, az erdőből pedig valaki szüntelen figyel…

Az Internátust a legnagyobb Spanyolországi díszletek között forgatják Madrid külvárosában. A díszlettervezők a baljós, misztikus hangulatot egy Roxfort-szerű iskola felépítésével kívánták elérni, és a sorozatot nézettségi adatait látva sikerült is nekik. A Marcost alakító Martín Rivas egyébként az Internátus kirobbanó sikerének köszönhetően ma Spanyolország elsőszámú tinisztárja, minden ifjúsági magazin címlapját bejárta már, és a csak neki szentelt internetes rajongói oldalak száma is jelzi, hogy a spanyol fiatalok körében ma nincs nagyobb kedvenc nála.
Miközben az Internátus elsősorban misztikummal teli thriller, több műfaj jellemzőit is ötvözi s hitelesen ábrázolja a fiatalokat foglalkoztató problémákat. Szellemisége rokonítható az immár legendának számító Holt költök társasága világával. A produkció sikerében bízva az AXN a sorozat második évadját is megvásárolta, így április 5-étől 14 héten át minden vasárnap visszatérhet a néző az Internátusba.


Kedvenc szereplőm Iván Noiret León, aki a rosszfiút játsza az első részekben. Majd ő is nyomozni kezd a titkok után barátaival. Örökbefogadták, igazi anyukája az internátusban dolgozik. A többit pedig nézzétek meg a sorozatban! Nem akarom lelőni az eseményeket.


2010. augusztus 30., hétfő

Csitt-csitt

Hali!! Ismét itt.
Miért Csitt-csitt lett a bejegyzés címe? Azért mert most olvastam ezt a könyvet. Nekem nagyon tetszett.

Tartalom: EGY SZENT ESKÜ. EGY BUKOTT ANGYAL. EGY TILTOTT SZERELEM. A romantika nem szerepelt Nora Grey tervei között. Az iskolában egy sráchoz sem vonzódott különösebben, akármennyire is próbálta erőltetni legjobb barátnője, Vee. Aztán feltűnt Folt. Simulékony mosolyával és tekintetével, amivel mintha a lány veséjébe látna, Folt legjobb belátása ellenére is vonzza Norát. Azonban néhány rémisztő találkozás után Nora már nem tudja, kiben bízzon. Úgy tűnik, Folt mindenhol ott van, ahol ő is, és többet tud róla, mint a legközelebbi barátai. Nora nem tudja eldönteni, hogy a fiú karjaiba kellene-e omlania vagy inkább menekülni és elrejtőzni előle. És mikor megpróbál válaszokat találni, egy olyan igazságot fedez fel, ami sokkal nyugtalanítóbb, mint amit Folt közelsége okoz. Végül egy ősi csata közepén találja magát, halhatatlanok és bukottak között és mikor arra kerül a sor, hogy ki mellé álljon, a rossz választás Nora életébe kerül.

A könyv szerintem nagyban hasonlít a Twilight-ra. Egy hétköznapi lány és egy halhatatlan szerelméről szól. A lány a fiút választja, aki meg akarja ölni, de később ő lesz aki megmenti az életét. Akinek tetszett az Alkonyat, annak ez a könyv is a szívecsücske lesz:)

Mióta utólsó bejegyzésemet írtam semmi nem történt velem. Szegény unokatesómnak eltört a keze:( Túl nagy volt a lendület focizás közben. Voltam a suliban könyvetfizetni, anyám mikor meghallotta, hogy mennyibe kerül, majdnem szívinfarktust kapott. De találkoztam egy csomó osztálytársal, beszélgettünk egy csomót, már nagyon régen láttuk egymást. Aztán szombaton néztem a Glee-t. Nem egy hétköznapi sorozat, de nagyon jó volt. Utána Internátust néztem. Ez egy spanyol thriller sorozat, a következő bejegyzésemben lehet írok róla:) Na de most megyek oldaltszerkeszteni. Majd jelentkezem:D Puszi:)

2010. augusztus 24., kedd

Első bejegyzésem:)

Sziasztok! Szandy vagyok:) 17 éves életvidám csajszi. Mint oldalt látjátok én vagyok a Taylor Lautner Gp. egyik lelkes szerkesztője. Eddig csak azt az oldalt szerkesztettem, de úgy döntöttem mostantól blogot fogok írni. Élményeimet, a sulis dolgokat szeretném megosztani veletek. A dizit a magyar férfi kézilabdásokról készítettem, középen Zubai Szabit láthatjátok,mivel ő a kedvencem:) Egész jó lett szerintem.

Na de honnan is kezdjem az élménybeszámolómat......................már tudom:) Augusztus 20-án megbeszéltük, hogy bemegyünk a városba, mivel lesznek koncertek, a helyi tánccsoportok lépnek fel, meg ott találkozhatunk egy csomó ismerőssel. 18.00-kor találkoztunk, én szokás szerint 10 percet késtem:( A műsor tájcsi/ezt így kell leírni??/ bemutatóval kezdődött. Nem volt valami érdekfeszítő:) Aztán elmentünk mamámhoz,hogy szóljunk neki, hogy bentvagyunk a városban. Útközben érdekes dolog történt velünk. Megállt mellettünk egy kocsi és kiszólt belőle egy srác(mellesleg jópasi volt:)) hogy megkérdezze hol van a falunap. Barátnőimmel összenéztünk, hogy nem is faluban lakunk, meg nem az államalapítás napja van?.  Szegények nemlátták a tömeget, így ell kellett magyaráznunk nekik, hogy merre menjenek. Aztán mi is visszamentünk a főtérre, akkor bemondták, hogy valami Disney műsor lesz gyerekeknek. Na és akkor kiket láttak szemeim, hát a 2 srácot akik megállítottak minket. Mi végig tomboltuk a műsort, jobban élveztük mint a kicsikxdxd 20.00-tól volt Horváth Tomi koncertje. Eszméletlen buli volt!!!!! Ajánlom mindenkinek! Fergeteges bulit csináltak! A koncert végén mentünk autogrammot kérni, persze én nem jutottam el hozzájuk, egyik barátnőm kért nekem is.

(A HT3 autogrammjai)

 A HT3 után musicaleket énekelt a 2 srác, akiket már említettem. Virsinszki Zolinak(Zolika) és Hegyi Balázsnak(Bazsej) hívják. Eszméletlen hangjuk van:) A koncertjük alatt az első sorban ugráltunkmeg telitorokból énekeltük a számokat. Zolika folyamatosan minket nézett meg mosolygott ránk:) Olyan aranyos voltO.o Az uccsó számnál felhívtak egy kislányt a színpadra s mondták, hogy azt a számot fogják énekelni amit mindenki ismer. Mi barátnőmmel, Livinek hívják, beordítottuk hogy LEHETSZ KIRÁLY és megszólalt az a szám. Látjátok gondolatolvasók is vagyunkxd A csajokkal a végén vártuk,hogy lejöjjenek a színpadról, erre Bazsej elkezdett telefonálni, de vagy 5 percig biztos dumált:( Végre eljöttek a színpadról és letámadtuk őket. De képzelhetitek 5-en lányok körbeálltuk őket, hogy kérjünk alárást. Azt mondták menjünk be a moziba és majd ott adnak. A lányok kifosztottak papírból mert ugye csak én vittem, a tollamat meg Bazsej nyúlta le:D És el akarta vinni:(  Aztán kértünk tőlük közös képet is:) Tök aranyosak rajta. Amikor már mentek el elköszöntek tőlünk, integettek meg küldtek puszit(L) Annyira jóvolt az a nap, kár hogy vége lett.

Na asszem befejezem a blogolást, megyek kézimeccset  nézni, igaz nem sok mindent látok belőle de mindegy. És Hajrá Szeged!!!

Ide meg beteszek 2 videót Virsinszki Zoliról és Hegyi Balázsról!